Hát, a mai nap pocsékul indult.
Előző este korábban lefeküdtünk mint szoktunk, hogy ma reggel 6:40kor ébredhessünk.
Sajnos egy brigád ma reggel hagyta el a szállást, de olyan ajtócsapkodással, hajszárítással, dobogással, hogy kb hajnali 4től nem tudtunk aludni rendesen. Utólag már bánom, hogy nem mentem ki, és nem vágtam orrba valamelyiket, mert a konyhában is akkora kupit hagytak, hogy eszméletlen. Szóval egy kicsit morcosan indultunk útnak.

Fél 8 körül elindultunk az Asakusa-i (ez a kerület neve, ahol lakunk) vonatállomásra. A 8:10-es Nikko-ba induló vonatra sikeresen felszálltunk. Gondoltuk alszunk egy kicsit. Ez sajnos a hihetetlenül kényelmetlen üléseknek, az arcunkba sütő napnak illetve a szembe jövő vonatoknak köszönhetően nem jött össze. A szembejövő vonat (ami szintén legalább 100-al jött) benyomta az ablakot mikor mellénk ért. Kb olyan svunggal, mint mikor valaki egy jó nagyot csap az asztalra. Mikor az ember már majdnem elbóbiskolt, jött a vonat. Ez egy kicsit még morcosabbá és ingerlékenyebbé tett minket.

De sikeresen megérkeztünk. Elértük a helyi buszjáratot is, és elindultunk az első úticél felé... a helyeket ölelő barárságtalan színű felhőkből, eleredt az eső.

Nikkó-ban nagyon sok az UNESCO világörökség részét képzó épület illetve természeti kincs.
A hely érdekessége, kogy

Az első templom a Rinnoji, éppen felújítás alatt van, még vagy 2014-ig. Szerencsére ilyenkor az épületek köré egy új hangár szerű szobát húznak, hogy az időjárás ne akadályozza a munkát. Így eső nélkül megtudtuk nézni milyen is az eredeti templom, illetve hogyan dolgoznak rajta.
Ez egy külön téma lenne, hogy egy hatalmas, tisztán fából, egyetlen csavar használata nélkül hogyan építkeztek a japánok, illetve az elkorhadt részeket hogyan cserélik ki szépen apránként.
Szóval a csepergő ellenére körbejártuk a főbb nevezetességeket. Toshogu szentély (Tokugawa Leyasu mauzóleuma), Futurasan szentély, Rinnoji Taiyuin (Tokugava Lemitsu mauzóleuma).

A mai nap legaranyosabb pillanata, mikor szintén megállítottak japán iskolások. Ezúttal egy kis emléket is kaptunk tőlük. Egy angol felirat, hogy kitől kaptuk, illetve egy origami, ami a boldogság jelképe. Persze muszáj volt fotózkodni velük. Ezt ugyan nem értették (hisz ez egy házifeladat :) ).

Az egyik utolsó szentélynél olyan eső kapott el, amit ritkán látni. Móni elmondása alapján az indiai mondszunos zuhéra hasonlít, és akár napokig is eshet folyamatosan (!!), de várjunk, hátha jobb lesz. Egy pici enyhülés alatt nekilódultunk, mert a fene akar a hegyen megfázni. Útközben természetesen gatyáig átáztunk, az esernyők ellenére!
Több helyen is megálltunk, hátha adnak jó forró rament, de egyik hely sem volt felkészülve étellel, csak innivaló, meg nasi volt. Azért ittunk egy üveg jó meleg szakét. Na innentől kezdve már nagyon nem érdekelt sem az eső, sem a hideg, csak mosolyogva bandukoltunk a szakadó esőben. A hegy legalján találtunk egy cuki kis éttermet. Itt már volt jó forró ramen, egész barátságos áron. Egy nyakonöntötte a pár percel korábban elfogyasztott szakét, így már vigyorotunk is mint a vadalma. A hatás persze hamar elillant.
Jóllakottan, átfűtve elsétáltunk a Nikko Tamozawa Imperial Villa Memorial Parkba. Itt található egy hatalmas, tradícionális villa, mely több generáción keresztül császárok ideiglenes rezidenciája volt. Gyönyörű!
Ezután elbuszoztunk a Shinkjo nevű szent hídhoz. Körbefényképeztük, és indultunk haza. Sajnos a hazafelé vezető vonatút is több mint 2 óra volt.
Már teljes sötétben értünk vissza Asakusa állomásra, ahol gyorsan meg is vacsoráztunk, majd "haza" értünk.

Röviden ennyi. Fotó ma sincs - idő hiányában.