Ezután elnéztük Roppongi negyedébe is, mint kiderült teljesen feleslegesen, mert 1500 jent nem ér meg egy felhőkarcolós kirándulás, úgy, hogy ráadásul be is borult. Szóval sipirc haza vacsorázni. Kivételesen a környékünkön található bevásárló utcácskák egyikén akadtunk jófajta étteremre, egész elfogadható áron. Az én mártogatós tésztámho kaptam mustárt is, de igen spóroltak vele, mert csak egy kis cseppecskét kaptam... aztán rájöttünk miért. Egy szemesbors méretű falattól elakadt a lélegzetem, egy borsónyitől 1 percig fuldokoltam. Sikerült megtudni mi is ez a csuda, a pincér kihozta a konyhából a tudbust, amit lefényképeztem, így ha járunk boltba, tudok venni. Aki kér szóljon! Apu, neked tuti viszünk ilyet! :D
Mivel ma szintén ragyogó volt reggel az idő, korán keltünk (vagyis előre tudtuk, hogy jó idő lesz, ezért keltünk jó korán).
Daimon állomáson kezdtünk, ahol egy tipikus japán kertet néztünk meg. Pontosan olyan volt mint amire számítottunk. Szerintem akár fölösleges a többit megnézni, mert mindegyik ilyen. Kis tó, évtizedek gondos munkáját dicsérő fák, kövek, mind-mind a megfelelő helyen. Ami zavaró, és sajnos nem látszik egyetlen egy fényképen sem, az a zaj. A képeken látszik is, hogy a parkból, a fák teteje felett látszanak a hatalmas felhőkarcolók és irodaépületek, de a város zaja sajnos a parkban jobban hallatszik, mint a madarak. Közvetlenül a parkok mellett utak, vasútvonalak, amik ontják magukból a felesleges zajt.
Sajnos ez van, gondolhattuk volna. Ezután átsétáltunk egy másik parkba.
Megnéztük a híres nevezetes Nakajin kapszula hotelt. Hát, szörnyen le van pukkanva. Már be is zárt 5 éve. Szomorú, de az élet - főleg itt Tokyoban - nem áll meg.
Ezekután gondoltuk kilátogatunk a híres-nevezetes Tsukuji-i halpiacra.
Ez a halpiac nem látványosság, ám minden reggel 4-5 órakor eszméletlen mennyiségű árú cserél gazdát. Ahogy hallottam, időről-időre korlátozzák a turisták belépését. Mivel a halászok és kereskedők panaszkodnak a sok tébláboló nézelődőre, így májustól ismételten korlátozna. 120 embert engednek be, azokat is 2 turnusban. Rajtuk kívül csak 9 után léphetnek be emberek. Talán jobb is így, a fenének lett volna felkelni hajnali 3kor, hogy 4re kiérjünk. :)
Itt ebédeltünk, igazi szusit! Horror áron, de olyan halból, ami ma reggel még kint úszkált a tengeren! Letudtuk, kipróbáltuk, de nem kérünk belőle többet :) Jójó meg minden, de valahogy nem jön be. Ami otthon van mindenféle zöldséges, tojásos tekercs, sokkal jobb.
Kissé fura szájízzel és gyomortartalommal (a levesünkből 1-1 méretes bajszos rák kukucskált ki, akkora fekete szemekkel, mint egy jól megtermett szem feketebors - Móni természetesen natúr zöldség leves szürcsölgetett) indultunk a Tsukiji Hongan-Ji templomhoz. Ennél sokkal érdekesebb volt, az út túloldalán, azok a kisiskolások, akik mindenféle hangszeren játszva meneteltek az iskola udvarán.
Ezután Ginza negyedében akadt még pár különös épület, így azokat is megkerestük - nem volt könnyű. És itt egy jótanácsot adnánk mindenkinek. Ha egy felhőkarcolót keresel, nem biztos, hogy az aljánál állva észre fogod venni, a tetején a feliratot. Arrébb kell menni, és akkor meglesz. :)
Így jártunk a SONY épületével. A tövében tanakodtunk, hogy hol a csudába is lehet. Mikor feladtuk, átmentünk az utca túloldalára, ahonnan észrevettük :).
A másik épület, a Kabuki-Za színház. Ez egy nagyon híres épület. Azt sajnos nem tudtuk, hogy 2010 óta renoválják, és amúgy meg mögé építenek egy újabb hatalmas felhőkarcolót. Tehát ezt sem láttuk.
6 komment
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Thirstybear 2012.05.24. 20:01:21
Millió puszi, kitartás, türelem!
Puzs;
Apu
Lyzard 2012.05.25. 09:48:29
Minden nap olvasom a beszámolókat, nagyon irigykedem, és már alig várom a képeket. Szép helyeken jártok! Élvezzétek ki minden percét, nagyon jó szórakozást kívánok a hátralévő időre, és én is kérek olyan mustárt!(Ez nem a wasabi?):-))
Puszi Nektek!
Csilla
Lyzard 2012.05.25. 10:14:49
bukiszabolcs 2012.05.25. 13:52:26
Lyzard 2012.05.25. 14:46:44
bukiszabolcs 2012.05.25. 16:09:55