Sziasztok!
Aki esetleg lemaradt volna, annak szólok, hogy sikeresen megérkeztünk. Hulla fáradtan ugyan, de szombat éjjel leszálltunk Ferihegyen.
Egyelőre (és nem egyenlőre) még szokjuk a magyar időjárást és időzónát, de hamar beleszokunk.
Máris nagyon hiányzik a kinti légkör, a kinti kaják, a kinti kedves emberek, a jól működő minden. Itthon nagyon sok fejben kéne rendet rakni, hogy legalább tizedannyira jó legyen mint kint.
Facebookra rakok fel pár képet.
A beszámolót már tervezzük, de kis időt kérünk, mert rengeteg kép és videó készült. Hogy egy tömör, velős beszámolót tarthassunk, át kell nyálazni mindent.
puszi mindenkinek :D
Szólj hozzá!
Amit sajnos nagyon nem vártunk, bekövetkezett. Az utolsó teljes nap Japánban. :(
Reggeli közben becsekkoltunk a repülőkre, ne holnap kelljen emiatt feleslegesen sorba állnunk. Itt a szállodában megpróbáltuk kinyomtatni a papírokat, de nem sikerült. Egy teljesen új laptop áll a vendégek részére, ám erre nem volt feltelepítve a nyomtató. A japán nyelvű operációs rendszeren (!) pedig nem sikerült kiigazodnom.
Felpattantunk a bérelt bringára, és végülis egy utcai CopyGeneral szerűségben kinyomtattuk.
Elkerekeztünk Ueno állomásig, ahol megvettük a holnapi jegyünket a SkyLiner vonatra. Ez majdnem olyan gyors mint a sima Shinkansen, csak olcsóbb.
Ezután elmentünk a Tobu közlekedési vállalat múzeumába (az egyik a sok közül). Itt persze nem bírtuk kihagyni a szimulátorokat, így vezettünk buszt és vonatot is.
Mivel viszonylag közel volt, így gondoltuk megnézzük alulról a hatalmas Sky Tree-t. Ez az a 634 méter magas felhőkarcoló, amire - egyelőre - képtelenség feljutni, olyan hosszú a várólista (május 22-én lett megnyitva a nagyérdemű számára). Gigantikus!
Szóval ekkora már igencsak sötétedett az ég. Mire találtunk egy éttermet, már erősen csöpögött az eső. Mikor nem kell, tele van a környék éttermekkel, a legkülönbözőbb ízvilággal, de mikor az ember beülne az eső elől egy AKÁRMILYEN helyre, nincs semmi.
Végül utolsó ebédként - Móni nagy bánatára - egy ramenesnél ettünk.
A nap hátralévő részében itt Asakusában nézelődtünk. A környék telis tele van bazár utcákkal. Némelyik fedett, másik nem. Mivel még elég pénzünk maradt, így vásárolgattunk pár dolgot.
De sajnos a napnak még nincs vége, mert be kell pakolni a bőröndökbe.
Ennyit mára, holnap este meg már otthon leszünk... igaz jó későn, jó sok repülés után.
Karcsibácsi!
Holnap Amszterdamból felhívunk, mikor már tudjuk, hogy pontosan mikor indul a repülő, illetve mikor érkezünk. Sajnos az utolsó pillanatban is lehet olyan időjárási probléma, vagy akármi - de ne legyen - ami miatt késhet a járat. Európán belülről már - viszonylag - olcsón lehet telefonálni.
(Elvileg 20:40-kor indulunk Amszterdamból - ugyanaz az időzóna - és elvileg 22:40-re érünk Budapestre)
1 komment
Az este nagyon jó volt. Végre, igazán pihentetően aludtunk. Este még kaptunk egy mini hűtőt és vízforralót a szobába.
A hotel nagyon jó helyen van. A szobánk ablakából látszik egy gyönyörű szent kapu, a Kaminarimon. Eredetileg 914-ben építették, de azóta persze számtalanszor leégett, és újraépítették. A jelenlegi építmény 1960 óta áll.
A mai napot Harajukuban töltöttük, ami Shinjuku-nak egy része. Aki nyomon követi az eseményeket, talán leesik, hogy mekkora is Tokyo. (Irgalmatlanul nagy, és zsúfolt)
Egy kicsit Tokyóról.
A városnak 2011 augusztus elsejei adatok szerint 13.185.502 lakója volt, melynek területe mindössze 621.9 km2. Budapesté 1.733.685 fő, míg területe 525,16 km2. Így a népsűrűség, Tokyoban 21202 fő/km2, Budapesten 3301 fő/km2. Szóval el tudjátok képzelni ezt a zsúfoltságot.
A szokásos mászkálással telt az egész nap. Hiába próbáltam, nem találtam magamra való ruhát. Itt a nagy méret az "LL" az XL helyett. De még az is kicsi. :(
A mai este volt az első - és sajnos utolsó is egyben - mikor utcai pénzbedobos mosodát használtuk. Vicces volt. Beraktuk a mosást, majd elmentünk nézelődni, sörözni. Majd mikor készen volt, indultunk haza. A szálláson friss törülköző, friss kimonó, frissen megvetett ágy várt... álom a korábbihoz képest.
Holnapra megint vihart jósolnak (ahogy az előző napokra is), de mi tartjuk magunkat a már már megtervezett programunkhoz, itt a történelmi negyedben ahol lakunk, fogunk körülnézni, "japán fékes" drótszamáron.
De ezt itt akkor el kell magyaráznunk. Japán annyi csodát, technikai újdonságot adott már a világnak, miért van az, hogy a kerékpárok 90%-ának rettentően zavaró módon nyikorog a hátsó fékje. Ezért minden alkalommal, mikor egy bringás lefékez mellettünk összerezzenünk. (Sajnos a fék elnevezését nem ismerjük, mert nálunk nem honos)
2 komment
A mai nap már sokkal jobban telt. Reggel ameddig tudtunk aludtunk, majd Móni mindent bepakolt a bőröndbe, és nyomás az új hely.
Az időjáráson már nem igazodunk ki. Minden napra vihart jósol, de hétágra süt a nap, és meleg van. Ellenben tuti, hogyha itthon hagyjuk az esőkabátokat meg a meleg pulóvereket, rossz idő lesz.
Szóval ma Ikebukuro-ba mentünk.
Ez szintén Tokyo egyik városrésze. Tudni kell, hogy Tokyo minden kerületének meg van a maga sajátossága , pl. van szórakoztató, történelmi..stb. negyed. Na itt, Ikebukuroban, minden nagyobb városrészből van itt egy kicsi. Vannak műszaki boltok, maid kávézók, rengeteg pachinko terem, valamint manga boltok tömkelege.
Voltunk kilátózni a Sunshine60 épületének 60. emeletén. Ez egy hatalmas épületegyüttes, mely javarészt iroda, de egy sokemeletes pláza is helyet kapott, valamint a 10. emeleten egy akvárium. Körbefényképeztük a tájat rendesen. Az akváriumban olyan állatokat is láttunk, amiket eddig még soha. Például a méternél is nagyobb rák (!), vagy a picuri - valószínűleg mérgező - békák illetve az Axolotl.
A Toyotának nem csak Odaibában van szalonja, hanem itt is, közvetlenül a Sunshine60 épülete mellett. Itt is fotózkodtunk, luxusautókban ücsörögtünk, meg kipróbáltunk pár videójátékot.
Sokat mászkáltunk, sopingoltunk.
A vacsorát már itt Asakusában (helyesen kiejtve aszkusza) ettük. Már régebben is feltűnt egy épület, ami magas, és minden emeletén esznek. A 8. emeleten találtunk egy kis éttermet, ahol ugyan voltak pincérek is, de az asztalnál lévő kis érintőképernyőn kattingatva kellett rendelni. Furi volt, főleg, hogy angolul semmi sem volt kiírva. :)
Sebaj, finom volt és elég.
Az új helyünk szuper. Sokkal tágasabb, van törülköző, köntös (yukata), kényelmes nagy ágy.
Az egyik boltban ma sikerült vennünk egy kis kézzel festett figurát, amit hazaviszünk, kirakunk a polcra, és emlékeztetni fog minket mindenre, ami itt japánban történt.
2 komment
Ismételten sziasztok!
A mai reggel végleg betelt a cérna és elszakadt a pohár. A sokadik álmatlan éjszaka után ma reggel kerestünk egy másik szállást itt a környéken. Igaz kicsit drágább, de!
Erre már nem HOSTEL, hanem HOTEL van kiírva, legalább 3x akkora a szobánk mint itt, van emberi méretű ablak, azon van KILÁTÁS, nem csak a 70 centire lévő másik ház fala. Itt nem emeletes ágyon alszunk, hanem rendesen, egymás mellett, tradícionális tatami-futon kettősön. Ja, és ez legalább tradícionális szállás. Ma este még ezen a borzalmas helyen alszunk (reméljük tudunk is), de holnap este már IGAZI ágyban, rendes SZOBÁBAN fogjuk álomra hajtani a fejünket!
Na de letudva a panaszkodást, inkább mesélek a mai napról.
Reggel gyorsan néztünk egy időjárást, mert már napok óta mondogatják, hogy Tokyoban vihar lesz. Mára helyenként felhős, de inkább napsütéses 25 °C-os időt mondtak, 94%-os páratartalommal (!!!). Lényeg, hogy pokoli hőségnek éreztük ezt a 25 fokot, ráadásul majd megvakultunk annyira sütött a nap (ez egyébként nem lehet megszokás, mert a fényképezőgép is észreveszi, hogy világosabb van!). Ma dél körül indultunk el a szállásról. Célirányosan Akihabarába (elektronika és manga!) mentünk. Itt egy szokásos ramenes helyen ebédeltünk, az autómatát már nagyon tudjuk használni (ha van hozzá angol nyelvű leírás).
Ebéd után nekivetettük magunkat a vásárolgatásnak.
Kora délután elkezdett fújni a szél, de olyan intenzitással, hogy ejha. Ekkor már terveztük, hogy melyik 7-8 emeletes üzletbe fogunk bemenni vihar esetén. Megjöttek a felhők is, de az eső még most sem esik (este 11).
A mai nap legfurább élménye a MAID CAFE.
Ez egy olyan vendéglátóipari egység, ahol a felszolgálók ILYEN ruhában vannak (plüssmaci szériatartozék!). Egytől-egyig csupa fiatal manga kislány, akik úgy is viselkednek mint az ilyen rajzfilmes kislányok. Az ára egy kicsit borsos, mert nem csak a fogyasztás van, hanem belépő is. A kávé és a fagyi nagyon finom volt. Volt zenés bemutató, az árban benne volt egy fotó is az egyik tetszőleges kislánnyal. Kaptunk ajándékot is. Ez is kipipálva, de soha nem fogunk menni többet. Borzalmasan idegesítő, mikor 7 kislány idegesítő hangon japánul nyávog, és játszani kell velük. :D
Este, mikor jöttünk haza, gondoltuk rákérdezünk a metróban, hogy akkor most hogyan is működik az amit nem értünk. Konkrétan egy bizonyos átszállásról van szó. Habár az ügyeletes ofiször nem tudott annyira jól angolul, de elmagyarázta, hogy márpedig az úgy van ahogy mi is gondoltuk, elnézést kér a kellemetlenségért, és elszaladt (!) venni egy jegyet, kárpótlásul a kétszer megvásárolt útért (!). BKV! Van még mit tanulni!
És ma megtörtént az, ami eddig soha. Egy kezünkön megtudjuk számolni hány képet csináltunk. :D Sajnos azokban a boltokban ahol voltunk, nem lehetett fotózni.
Gondoltunk linkelünk egy videót, milyen is Akihabara. Mi sajnos nem csináltunk videót, de találtunk egyet. IDE kattintva megnézhetitek.
3 komment
Valamikor éjszaka felkeltünk... hullámzott alattunk az ágy, de nem tartott tovább 10 másodpercnél (illetve ki tudja mennyit aludtunk át belőle. Most reggel megnéztük a skálát, 3-as körül lehetett. Ez is kipipálva, földrengést átélni Japánban.
:D
Szóval apu linkjét használva megtudtuk, hogy 5.3-as rengés volt, és helyi idő szerint hajnali fél 2 körül. Azt hittem, azért nagyobb egy ötös rengés.
2 komment
Hát, a mai nap pocsékul indult.
Előző este korábban lefeküdtünk mint szoktunk, hogy ma reggel 6:40kor ébredhessünk.
Sajnos egy brigád ma reggel hagyta el a szállást, de olyan ajtócsapkodással, hajszárítással, dobogással, hogy kb hajnali 4től nem tudtunk aludni rendesen. Utólag már bánom, hogy nem mentem ki, és nem vágtam orrba valamelyiket, mert a konyhában is akkora kupit hagytak, hogy eszméletlen. Szóval egy kicsit morcosan indultunk útnak.
Fél 8 körül elindultunk az Asakusa-i (ez a kerület neve, ahol lakunk) vonatállomásra. A 8:10-es Nikko-ba induló vonatra sikeresen felszálltunk. Gondoltuk alszunk egy kicsit. Ez sajnos a hihetetlenül kényelmetlen üléseknek, az arcunkba sütő napnak illetve a szembe jövő vonatoknak köszönhetően nem jött össze. A szembejövő vonat (ami szintén legalább 100-al jött) benyomta az ablakot mikor mellénk ért. Kb olyan svunggal, mint mikor valaki egy jó nagyot csap az asztalra. Mikor az ember már majdnem elbóbiskolt, jött a vonat. Ez egy kicsit még morcosabbá és ingerlékenyebbé tett minket.
De sikeresen megérkeztünk. Elértük a helyi buszjáratot is, és elindultunk az első úticél felé... a helyeket ölelő barárságtalan színű felhőkből, eleredt az eső.
Nikkó-ban nagyon sok az UNESCO világörökség részét képzó épület illetve természeti kincs.
A hely érdekessége, kogy
Az első templom a Rinnoji, éppen felújítás alatt van, még vagy 2014-ig. Szerencsére ilyenkor az épületek köré egy új hangár szerű szobát húznak, hogy az időjárás ne akadályozza a munkát. Így eső nélkül megtudtuk nézni milyen is az eredeti templom, illetve hogyan dolgoznak rajta.
Ez egy külön téma lenne, hogy egy hatalmas, tisztán fából, egyetlen csavar használata nélkül hogyan építkeztek a japánok, illetve az elkorhadt részeket hogyan cserélik ki szépen apránként.
Szóval a csepergő ellenére körbejártuk a főbb nevezetességeket. Toshogu szentély (Tokugawa Leyasu mauzóleuma), Futurasan szentély, Rinnoji Taiyuin (Tokugava Lemitsu mauzóleuma).
A mai nap legaranyosabb pillanata, mikor szintén megállítottak japán iskolások. Ezúttal egy kis emléket is kaptunk tőlük. Egy angol felirat, hogy kitől kaptuk, illetve egy origami, ami a boldogság jelképe. Persze muszáj volt fotózkodni velük. Ezt ugyan nem értették (hisz ez egy házifeladat :) ).
Az egyik utolsó szentélynél olyan eső kapott el, amit ritkán látni. Móni elmondása alapján az indiai mondszunos zuhéra hasonlít, és akár napokig is eshet folyamatosan (!!), de várjunk, hátha jobb lesz. Egy pici enyhülés alatt nekilódultunk, mert a fene akar a hegyen megfázni. Útközben természetesen gatyáig átáztunk, az esernyők ellenére!
Több helyen is megálltunk, hátha adnak jó forró rament, de egyik hely sem volt felkészülve étellel, csak innivaló, meg nasi volt. Azért ittunk egy üveg jó meleg szakét. Na innentől kezdve már nagyon nem érdekelt sem az eső, sem a hideg, csak mosolyogva bandukoltunk a szakadó esőben. A hegy legalján találtunk egy cuki kis éttermet. Itt már volt jó forró ramen, egész barátságos áron. Egy nyakonöntötte a pár percel korábban elfogyasztott szakét, így már vigyorotunk is mint a vadalma. A hatás persze hamar elillant.
Jóllakottan, átfűtve elsétáltunk a Nikko Tamozawa Imperial Villa Memorial Parkba. Itt található egy hatalmas, tradícionális villa, mely több generáción keresztül császárok ideiglenes rezidenciája volt. Gyönyörű!
Ezután elbuszoztunk a Shinkjo nevű szent hídhoz. Körbefényképeztük, és indultunk haza. Sajnos a hazafelé vezető vonatút is több mint 2 óra volt.
Már teljes sötétben értünk vissza Asakusa állomásra, ahol gyorsan meg is vacsoráztunk, majd "haza" értünk.
Röviden ennyi. Fotó ma sincs - idő hiányában.
1 komment
A mai nap gondoltuk egy kicsit dőzsizünk, addig alszunk ameddig tudunk, jól kipihenjük magunkat. Sajnos ez nem jött össze, mert vasárnap ide vagy oda, itt élnek emberek, akiknek más terveik vannak, és reggel hétkor nekik muszáj hajat szárítani. Ennek ellenére 9ig döglöttünk, és zenét hallgattunk.
Szépen lassan megreggeliztünk, közben kimosott a mosógép, teregettünk és elindultunk sopingolni, ismételten Shibuyába. Ma piszok meleg volt, felhő alig, szerencsére a szél szinte egész nap kellemesen fújt.
A mai napot nem tudjuk leírni, mert mászkáltunk és nézelődtünk, láttunk sok szépet, jót de leginkább drágát. Móni kapott még egy cipőt, én pedig két aranyos pólót vettem.
A mai ebéd érdekes volt. Egy 7eleven boltban vettünk dobozos kaját, amit megmelegítettek nekünk, és erre a célra kialakított kis asztalos székes részen elfogyasztottunk. Ma fekete póló volt rajtam, így végre bepróbálkoztam egy milánóival... pálcikával. Gyorsabban végeztem mint villával :D! Szerintem átállunk pálcikára.
Sikerült felállítanunk a mai negatív fotózkodós rekordot. 28 kép és 1 videó.
Íme a gyöngyszemek
Mai ebédünk
KATT IDE
A japánok robogómániája. Minnél nagyobb, annál szebb. Így jöttek létre ezek a hatalmas monstrumok.
KATT IDE
Lökött gazdik cuki kutyái
KATT IDE
Móni cuki cipői
KATT IDE
Bónusz videó, első nap a Shinkansen gyorsvonatunk beérkezik az állomásra
KATT IDE
Bónusz videó 2
Az elsuhanó táj.
Te figyufigyu ezt nézd meg... á, már mindegy, már nem látszik. (és nem zörög, nem ráz, nincs TADA-TADA, csak siklik csendben)
KATT IDE
Bónusz videó 3
Mikor a libegővel kiértünk a kénforrásokhoz. Szédítő a látvány. A csúnya szavakért elnézést.
KATT IDE
2 komment
A mai "rém álmom".
Szerintem már sokaknak meséltem, fura élmény lehet, egy igazi (legalább 5ös) földrengést itt átélni japánban. Na, reggel azt álmodtam, hogy földrengés van egy képzeletbeli épületben, aminek az egyik felső emeletén vagyunk. Közben szólt a sziréna, ami - ha jól tudom - errefelé szokásos. Felriadtam, és hallottam a szirénát és, hogy valaki megafonon kiabál. Majd össze csináltam magam, mikor rájöttem, hogy itt a mentők használnak ilyen szirénát, a megafonon pedig az orvos kiabál, hogy jövünk, vigyázz, meg most erre kanyarodunk, illetve köszönjük a félreállóknak. Mit mondjak, fura volt így ébredni.
A teljes mai napot Shibuyában töltöttük.
Nagy látnivalók nem voltak, de sopingoltunk egy "keveset".
Jól kezdődött a reggel, mert beszabadultam egy sokemeletes hangszerboltba, aminek a negyedik emeletén volt a dobos szekció. Mónit ez nem zavarta a sopingolásban 20-30 percet doboltam, az egyik legújabb fejlesztésű (horribilis 584 ezer jen szerepelt az árcédulán) elektromos dobon. Vettem dobverőt is, ne csak úgy "ingyen" használjam már a cuccot.
A sopingolást igazából nem lehet leírni.
Van egy pláza, SHIBUYA 109 a neve. Ez tulajdonképp a japán "diszkós ribanc" lelőhelye. Szoláriumozott, szőkített, néhol szilikonos csajszik, alig ruhában 20 centis magassarokban, jó vastagon kisminkelve járkálnak fel-alá és idegesítően magas hangon csiripeltek (ahogy a japán lányok általában szoktak). Mindkettőnknek gyomorforgató volt a látvány, hamar ki is jöttünk a 10 (!) emeletes komplexumból.
Szintén gyorsétteremben ebédeltünk, jót, finomat, eleget.
Belefutottunk egy étterem nyitásába, óriási sor ált a 100 jenbe kerülő egytálétel miatt (mi általában cirka 600-800 yenből eszünk fejenként egy menüt).
Ugye a japánok híresek arról, hogy nagyon majmolják az amerikaiakat. Ehhez mérten rengeteg chopper, tuningolt ezeréves pickup rója Tokyo utcáit, illetve az amerikai divat is elég erősen jelen van (cowboy, western csizmák stb.). Rengeteg amcsicsizmás, custom bringás boltot láttunk.
Egy másik, számomra felfoghatatlan dolog. Több olyan épületbe is belebotlottunk, ami valaha lakóház lehetett, de mostlátszólag akciós, minőségi használt ruhát árulnak bennük 6-7 emeleten... brutális áron. Mintha egy művészeti galériában járnánk. Vetttek mondjuk 1000 yenért egy bárhol kapható, mondjuk a 90-es években gyártott zakót, rávarrnak valamit, esetleg befestik, majd eladják 12ezerért vagy fognak egy vacak táskát, pillanatragasztóval teleragasztgatják mindenféle műanyag vacakkal, és kirakják rá a 35ezer (!!!!) yenes árcédulát.
A vacsoránkat rendhagyó módon az utcán fogyasztottuk. Egy éjjel-nappaliban vettünk dobozos kaját, kiültünk a kőre, és megettük. Fura módon villával... bénáztunk is vele eleget. Sokkal praktikusabb pálcikával enni.
Ezek után készítettünk egy röpke kis videót, a Shibuya állomás közvetlen közelében, az egyik legnagyobb gyalogátkelőről. Nem tudom, ki az a bolond, aki ide randit szervez, mert tuti, hogy nem találják meg egymást. Megnézni érdemes, félelmetes, mikor ez a több ezer ember egymás felé elindul. a videó IDE kattintva tekinthető meg.
A mai nap hülyesége, a fekete fogkefe (muszáj volt venni), a pandás sapka és a cicabajusz.
Mustárok már a bőröndben... muhahhhha. Az eladó szerint extra csípősek.
Képek:
2 komment
Sziasztok!
Tegnap este azon gondolkodtunk, hogy hogy a csudába fogunk visszaszokni késsel villával való étkezésre. Itt már lassan 2 hete csak pálcikával eszünk, és nincs vele semmi gond. Aztán eszünkbe jutott, hogy otthon mit tudnánk, és mit nem tudnánk pálcikával enni. A tökfőzelék, meg úgy általában a főzelékek neccesek lennének, illetve mindent már a konyhában fel kellene aprítani, hogy ne kelljen kés az étkezéshez.
Egyébként itteni kajáldában láttunk milánói spagettit is, de ilyenkor általában mindig világos póló van rajtam, és pálcikával igencsak fröcskölne. :)
Na de térjünk rá a mai napra.
Reggel már egy kicsit nehezen keltünk a késői fekvés miatt, de ez van.
Ma reggel vettünk egy kétnapos kedvezményes bérletet, amivel majd Nikkóba megyünk el jövő hét hétfőn vagy kedden, majd az időjárás eldönti. Ebben benne van a vonatjegy (oda-vissza), az összes helyi busz, és a belépők.
Ma napijegyet vettünk a metrókra, elmetróztunk Mita állomásig, majd megnéztük a NEC Supertowert. 20 perc metrózás 5 fotóért:), de kipipálva.
Ezután elindultunk egy kis tízórai után (fene a napi 5x étkezésbe). Vettünk zöld és rózsaszín fánkot, érdekes ízű/alakú zöldteás kekszet (isteni finom egyébként!). Mikor kiértünk a boltból elkezdett cseperegni az eső, ami aztán kora estig csepergett is. Az esernyőt előbogarászva bementünk a Shiba-koen parkba. Itt egy terebélyes fa esőmentes árnyékában megettük a rögtönzött uzsonnánkat. Körbefotóztuk a park gyönyörű rózsakertjét, és kívülről megcsodáltuk a Zozo-ji templomot.
Ezután felgyalogoltunk a Tokyo Towerhez. Aki nem tudná, ez a torony majdnem pont úgy néz ki, mint a párizsi Eiffel torony, csak kicsit magasabb, és narancs-fehér színezésű. Két kilátója is van. Az egyik 150 méteren, míg a másik 250 méteren van. Sajnos a kissé borús és párás idő miatt nem születtek olyan jó képek, de azért nem panaszkodunk. Az alsó szinten voltak "lenéző" ablakok. Ezek erős plexi nyílások, amikre alul-felül fém merevítő rácsozatot erősítettek. Az egyik nagyobbra ráguggoltam (fotó is van róla). Ésszel tudom, hogy nem eshetek ki, de reflexeim szerint azért igen félelmetes volt.
Nem messze a toronytól találtunk egy japán gyorséttermet, és ott ebédeltünk egy jót (nem hamburgeres, hanem tipikus japán kajás gyorsétterem).
Következő úticél, a tűzoltó múzeum. Ez egy jelenleg is üzemelő tőzoltóság épületében kapott helyet. Az Edo korszaktól(1600-1867) kiindulva a mai modern tűzoltási eszközökig nagyon sok mindent bemutattak, igaz nem túl nagy helyszínen, de tipikus japán módra! :D
Voltak rohamkocsik, létrás autók, leselejtezett helikopter, amibe be lehetett mászni, fotózkodni. Voltak különböző tárgyak, amiket meg lehetett emelni, milyen nehezek (hidraulikus vágó, locsoló pisztoly stb). Persze a gyerekeknek volt kisméretű tűzoltókabát és sisak (Móni méretére is). A legjobb, hogy ez egy teljesen ingyenes múzeum.
Utána visszamentünk Ueno állomásra, és kicsit szisztematikusabban körbenéztünk megint. Vacsorázni is itt vacsoráztunk. Sikerült igazán baráti időpontban hazaérnünk :)
Lejebb pár kép a mai napról, igaz borús volt az idő, de mi nem vesztettük el a jókedvünket :)
Holnapra jó időt mondanak így valószínűleg a Yoyogi parkban fojuk kezdeni a napot, majd Shibuya bevásárló utcáin zárjuk azt.
Pusza!
Szabi&Móni
Utóirat:
A képek kissé nehézkes beillesztése miatt inkább az egyszerűbb linkeknél maradunk. Vagyis lesz KÉP1-2 és a többi. Ezekre kattintva tudjátok majd megnézni őket. Nem tudom miért ilyen bonyolult, de ez van.
1 komment
Minden kedves Eszternek ezzel a bokor azáleával kívánunk Boldog Névnapot, így a távolból.
Puszi:
Szabi és Móni
2 komment
Mivel ma szintén ragyogó volt reggel az idő, korán keltünk (vagyis előre tudtuk, hogy jó idő lesz, ezért keltünk jó korán).
Daimon állomáson kezdtünk, ahol egy tipikus japán kertet néztünk meg. Pontosan olyan volt mint amire számítottunk. Szerintem akár fölösleges a többit megnézni, mert mindegyik ilyen. Kis tó, évtizedek gondos munkáját dicsérő fák, kövek, mind-mind a megfelelő helyen. Ami zavaró, és sajnos nem látszik egyetlen egy fényképen sem, az a zaj. A képeken látszik is, hogy a parkból, a fák teteje felett látszanak a hatalmas felhőkarcolók és irodaépületek, de a város zaja sajnos a parkban jobban hallatszik, mint a madarak. Közvetlenül a parkok mellett utak, vasútvonalak, amik ontják magukból a felesleges zajt.
Sajnos ez van, gondolhattuk volna. Ezután átsétáltunk egy másik parkba.
Megnéztük a híres nevezetes Nakajin kapszula hotelt. Hát, szörnyen le van pukkanva. Már be is zárt 5 éve. Szomorú, de az élet - főleg itt Tokyoban - nem áll meg.
Ezekután gondoltuk kilátogatunk a híres-nevezetes Tsukuji-i halpiacra.
Ez a halpiac nem látványosság, ám minden reggel 4-5 órakor eszméletlen mennyiségű árú cserél gazdát. Ahogy hallottam, időről-időre korlátozzák a turisták belépését. Mivel a halászok és kereskedők panaszkodnak a sok tébláboló nézelődőre, így májustól ismételten korlátozna. 120 embert engednek be, azokat is 2 turnusban. Rajtuk kívül csak 9 után léphetnek be emberek. Talán jobb is így, a fenének lett volna felkelni hajnali 3kor, hogy 4re kiérjünk. :)
Itt ebédeltünk, igazi szusit! Horror áron, de olyan halból, ami ma reggel még kint úszkált a tengeren! Letudtuk, kipróbáltuk, de nem kérünk belőle többet :) Jójó meg minden, de valahogy nem jön be. Ami otthon van mindenféle zöldséges, tojásos tekercs, sokkal jobb.
Kissé fura szájízzel és gyomortartalommal (a levesünkből 1-1 méretes bajszos rák kukucskált ki, akkora fekete szemekkel, mint egy jól megtermett szem feketebors - Móni természetesen natúr zöldség leves szürcsölgetett) indultunk a Tsukiji Hongan-Ji templomhoz. Ennél sokkal érdekesebb volt, az út túloldalán, azok a kisiskolások, akik mindenféle hangszeren játszva meneteltek az iskola udvarán.
Ezután Ginza negyedében akadt még pár különös épület, így azokat is megkerestük - nem volt könnyű. És itt egy jótanácsot adnánk mindenkinek. Ha egy felhőkarcolót keresel, nem biztos, hogy az aljánál állva észre fogod venni, a tetején a feliratot. Arrébb kell menni, és akkor meglesz. :)
Így jártunk a SONY épületével. A tövében tanakodtunk, hogy hol a csudába is lehet. Mikor feladtuk, átmentünk az utca túloldalára, ahonnan észrevettük :).
A másik épület, a Kabuki-Za színház. Ez egy nagyon híres épület. Azt sajnos nem tudtuk, hogy 2010 óta renoválják, és amúgy meg mögé építenek egy újabb hatalmas felhőkarcolót. Tehát ezt sem láttuk.
Ezután elnéztük Roppongi negyedébe is, mint kiderült teljesen feleslegesen, mert 1500 jent nem ér meg egy felhőkarcolós kirándulás, úgy, hogy ráadásul be is borult. Szóval sipirc haza vacsorázni. Kivételesen a környékünkön található bevásárló utcácskák egyikén akadtunk jófajta étteremre, egész elfogadható áron. Az én mártogatós tésztámho kaptam mustárt is, de igen spóroltak vele, mert csak egy kis cseppecskét kaptam... aztán rájöttünk miért. Egy szemesbors méretű falattól elakadt a lélegzetem, egy borsónyitől 1 percig fuldokoltam. Sikerült megtudni mi is ez a csuda, a pincér kihozta a konyhából a tudbust, amit lefényképeztem, így ha járunk boltba, tudok venni. Aki kér szóljon! Apu, neked tuti viszünk ilyet! :D
6 komment
Huhh. A tegapi nap igen hosszúra sikeredett. Egy kis metrós bolyongás és a világ egyik legdrágább épületének (Maronouchi) lefotózása után átmentünk a Császári palotába. Sajnos 20 percbe telt, míg találtunk egy olyan kaput amin be lehetett lépni ebben a hatalmas, várárokkal körülvett, gyönyörű parkokkal teletűzdelt komplexumba. Miután szintén több lezárt kapu miatt nem tudtunk átmenni egy másik részére, inkább feladtuk. Parkot fogunk még látni eleget. Utána átruccantunk egy másik Science múzeumba... ami a szerdai napon zárva tart. Azért nem írtam magyarul, hogy milyen tudományi múzeum, mert nem tudjuk mi van bent :).
Mivel a takony kór még mindig jelen van - bár már alig - , elfogyott a zsebkendőnk. Dél körül bementünk egy kisboltba (itt csak kis boltok, kis lakások, kis autók és kis emberek vannak- Szabi mindenbe beveri a fejét, mert ő magasabb az átleg 160 cm-nél). Szóval az említett kisboltban egyszercsak hozzánk szól valaki a hátunkmögül, hogy SZIASZTOK!
Egy nálunk idősebb, piliscsabai (vagy vörösvári?) itt élő tanítónő volt az. Éppen sietett munkába (déli 12!-kor, itt általában akkor kezdika munkát).
Az ebéd egy szokásos autómatás befizetős helyen történt.
Ezután átvágtunk a hadtörténeti múzeumba. A shógunoktól, egészen a világháborúig kipakoltak mindent, sajnos fényképezni nem lehetett és az angol magyarázat is elég kevés volt.
Délután még a Nezu szentélyhez metróztunk el. Itt az azálea virágzásra lettünk volna kíváncsiak, de sajnos elvirágzott már mind, így nem volt ott semmi különös.
Ezekután elmentünk Akihabarába. Ez a hely arról híres, hogy itt megkapható minden, ami az elektronikával, illetve a képregényekkel kapcsolatos. Telefonok, számítógépek, alkatrészek, USB stickek, memória kártyák stb.
Ismét mosdóra fájt a fogunk, így bementünk egy igazi PACHINKO terembe. Eddig az ajtónál messzebbre nem merészkedtünk, de most egyből az első emeleten kezdtünk, amin kívül volt még 3 plusz a földszint (amit a japánok találóan 1 emeletnek hívnak mindenhol)
Szóval ezt a zajt, ami a teremben megy, egy metál koncert első sorához tudnám hasonlítani. Komolyan. Mónival egy értelmes mondatot nem tudtunk váltani a zajban. Míg vártam, megpróbáltam rájönni a játék lényegére... sikertelenül.
Sajnos elég sokáig időztünk Akihabarában, úgyhogy rettenetesen fáradtak voltunk a nap végére. Este 10 körül értünk "haza".
1 komment
A tegnapi kellemetlen esős idő után szikrázó napsütésre ébredtünk... és olyan hosszúra nyúlt a nap, hogy már nincs erőnk írni... de bepótoljuk, mert eszméletlen jó volt. Többek közt találkoztunk egy piliscsabai tanítónővel is :)
Szólj hozzá!
*Kiegészítés a tegnapi naphoz: Azt el is felejtettük megemlíteni, hogy tegnap reggel, ahogy mászkáltunk, teljesen véletlenül rátaláltunk a BANDAI játékgyártó cég főhadiszállására. Az egyik kis mellékutcában egy csapat híres japán mesehős volt kirakva. Egy gyorsat fotózkodtunk velük, és akkor esett le, hogy a kirakatban pedig még több van, csak sokkal kisebb verzióban. Azt hittük, hogy csak egy kis bolt, de nem. Az alsó két emelet mint egy múzeum úgy volt berendezve, témaköröknek megfelelően. Ja, és persze egy meeting is volt épp, de őket nem zavartuk.
Szóval a mai nap, hát sajnos nem kedvezett a városnéző turistáknak, mivel egész nap esett - és jelenleg is esik - az eső. A korábbi tapasztalatokból okulva inkább esernyőztünk, így sok probléma nem akadt.
A rossz időre tekintettel kilátogattunk Daiba (megtisztelő előtaggal Odaiba) szigeteire. Erről a mesterséges szigetcsoportról egy rövid leírást ITT találhattok.
Ide közlekedik a Yurikamome vonat. Ennek érdekessége, hogy teljesen automatizált. Nincs rajta vezető. Így aki mázlista, és befurakszik előre, szuper szemszögből láthatja az egész utat. Mivel a kocsi 5 percenként közlekedik, nekünk volt egy kis időnk. Sajnos jó képeket nem tudtunk csinálni az útról a vizes üveg miatt, de talán majd még egy szép száraz napon kimegyünk megint. Az útvonala, a nyüzsgő Shimbashi megállótól indul, és a teljességgel kihalt Toyosu állomásig tart. Mivel napijegyet vettünk, ezért egy teljes kört mentünk vele.
Minthogy elég ramaty volt az idő, gondoltunk plázázunk egy kicsit, Tokyóban még úgysem voltunk. Odaiba szigetén az első pláza (mert hogy nem csak egy van, és ráadásul egymás mellett!) az Aquacity volt. Ez egy 6 emeletes gigabrutál nagy épület. Kicsit meg is ilyedtünk, hogy fogjuk végignézni a boltokkal együtt, de aztán rájöttünk a simlire. A 6 emeletből 3 gyakorlatilag étterem volt, a boltokra alig jutott 2 szint (az egyéb helyekkel együtt). Végülis itt ebédeltünk. Örömmel konstatáltuk, hogy Móni a kagylóra nem allergiás (habár a rákfélékre valamelyest igen).
Ez a pláza is érdekes volt az árak tekintetében. Ugyanúgy megvolt a hatalmas 100 jenes bolt, és a cipőbolt, ahol 19-20 ezer jenes cipőket árultak, illetve az ékszerész, ahol félmilliós gyűrűt is lehet kapni. Ja, tegnap este bementünk egy puccos helyre (természetesen csak a mosdó miatt), ahol az órás emeleten körbenéztünk. Láttunk egy igazi Rolex órát, csillogó kavicsokkal teleragasztgatva (irónikusan persze), mindössze 2,6 millió jenért (!!!).
A többi pláza szerencsére kisebb volt. Az egyikben van egy Little HongKong (kínai utca hangulatot árasztó) emelet, ahol mindenféle retró japán játék volt. Régi de még működőképes játékgépek...plüssfigurák, robotok, rágók, italok, ezeket az újragyártott apróságokat meg is lehetett vásárolni. Kicsit olyan volt , mint nálunk egy bolhapiac.
A harmadik pláza nagyon puccos volt, semmi érdekeset nem találtunk, na de mellette volt a Toyota kiállítóterme, a Mega Web. Az összes megjelent modellbe be lehet ülni, mint egy szalonban. Van persze tesztvezetés is, de mivel csak japánul volt kiírva minden, nem mertünk jelentkezni - pedig volt vagy 50-60 modell :).
Ezután átnéztünk egy játékterembe. A szokásos iszonyato zaj, és egy átlagos Tesco méretét meghazudtoló építmény, tele ezekkel a villogó, csörgő, zörgő, villanyóra tekerő ketyerékkel. Ami érdekes, hogy itt a mai napig minden tele van azokkal a karmos nyerőgépekkel, amikkel plüssfigurákat és hasonló felesleges lomokat lehet kihalászni egy robotkarral. A másik sokkoló masina, az kívülről úgy néz ki mint egy utcai igazolvány kép készítő szerkezet, csak ezzel sminkeket, frizurákat lehet felpróbálni a lányoknak. Csináltunk egy videót is a helyről, majd mutatjuk :)
Mire végeztünk szinte teljesen beesteledett. Shimbashiban megvacsiztunk, egy szintén olyan helyen, ahol a bejárat előtt kellett megvenni a kívánt ételnek a jegyét, majd leülni a pulthoz. A srácok hangosan kiabálva köszöntek - mint mindenkinek be- és kifele menet. Nem egész 2 (azaz KETTŐ) percen belül már az orrunk előtt volt a hatalmas adag húsos, lágytojásos ramen. Ebben a kellemetlen hűvös, szeles és nedves időben piszok jól esett ez a hatalmas tál (minimum fél literre saccolok, de lehet, hogy jóval több) forró leves!
Majdnem véletlenül bekeveredtünk egy boltba, ami kb olyan, mint egy éjjelnappali, és egy média markt egyben (!). Ugye a japán kultúra messzeföldön híres az ételeiről és konyhaművészetéről. De ehhez szorosan hozzátartozik a toalett kultúra is. Biztosan mindannyian hallottatok már a zenélő wc deszkáról. Na, itt mindenhol olyan van. Zenél, feneket mos, illatosít, magától felnyílik, lecsukódik stb. HIHETETLEN! Nah ebben a boltban végre láttuk, mennyibe is kerül egy ilyen. A legdrágább készleten lévő darab 50 ezer jen. :)
No, és akkor itt részünkről véget is ért a nap.
Mindenki legyen jó és vigyázzon magára.
Utóirat: ma nyílt meg a Sky Tree. Ma már teljes pompájában világít. Sajnos a felhők miatt a torony 634 méter magas csúcsa (!) nem látszik. Amint jobb lesz az idő lekapjuk (itt lakunk 3 megállóra tőle).
2 komment
A mai nap már sokkal jobban indult. Eleve a reggeli is fincsi volt, mert zöldteás - sárgadinnyés ízesítésű péksüteményt ettünk. Ezután elhatároztuk, hogy SHINJUKUban töltjük a napot. Shinjuku Tokyo egyik hatalmas bevásárló és szórakoztató negyede.
A Men ya Musashi nevű étteremben ebédeltünk, ahol is amerikai blues muzsika mellett amerikai-japán rament (tésztaleves) ettünk, sült malacszeletekkel és főttojással.
Ez az étterem, egy japánban igen elterjedt módon volt berendezve. A konyhát a vendégek körbe ülik egy pult mellett és így láthatnak mindent, ami a konyhában történik. Ebben az étteremben a szakácsok, mint az építőmunkások az építkezésen heje-hujázva (kb.hej lökd a tésztát, huj süsd a húst..stb.) felkiáltások közepette készítették az ízletes ételeket (pontosabban azt a két félét, amiből lehetett választani) Ja és nincs pincér, nincs pénztár. Megveszed előre automatából a jegyet, amit odaadsz a szakácsnak és ő már csinálja is az általad kiválasztott étket.
Itt Shinjukuban találkoztunk először testközelből igazi felhőkarcolókkal (200m+). A Metropolitan Government Building 45. emeletére fel is mentünk, ezen az emeleten volt a kilátó, 200 méteres magasságban. Innen láthattuk volna a Fujit, ha nem lett volna olyan szmogos/párás a levegő. Úgy látszik úgy fogunk hazamenni Japánból, hogy a Fujit, nem látjuk, bár ha jól emlékszem május pont az a hónap, amikorra azt modják, hogy kb. 2 olyan tiszta napja van, amikor a Fuji látható. Hát ez van, majd legközelebb talán.
Holnap még nem tudjuk, hova megyünk. Esőt mondanak, ennek a függvénye mit fogunk csinálni, szerintem reggel kinézünk az ablakon és eldöntjük.
Pusza mindenkinek!
Szabi & Móni
4 komment
Az első dolog, amit az ember Tokyo-ban érez, hogy ő maga milyen kicsi ehhez a nagy nyüzsgő városhoz képest. Széles utcák, hatalmas házak, állandó zaj, villódzó fények, tömeg...stb. Ez egy kicsit sokkoló tud lenni az egy hét nyugis városkák és csendes Zen templomok nézegetése után (Viszont a rendőrök itt is cuki lézer karddal irányítják a forgalmat)
Ma egy kicsit felemásan ébredtünk. Sajnos sikerült kicsit meghűlni pár napja. Móni már nagyjából kilábalt belőle, de nekem még tart. Éjszaka sem aludtunk jól, így a mai nap nem néztünk meg túl sok mindent. Erőt vettünk magunkon, és nekiindultunk.
Volt vagy 10 perc mire megtaláltuk a metrómegálló lejáratát. Mivel több társaság is üzemeltet metrót, így nem mindegyik állomáson átjárható az aluljáró. Aztán jegyet is sikerült vennünk. Na de ez sem úgy megy mint otthon. Van olyan, hogy állomástól állomásig tartó jegy, ekkor ki kell választani a célállomást, és ennek megfelelően számolódik az összeg. De van olyan is, hogy zóna vesz az ember. Ekkor a jegy ugyanannyiba kerül, és zónán belül bárhova érvényes. De csak egy útra. Szóval nem egyszerű. Lehet napijegyet is kapni. Valószínűleg ezt fogjuk majd naponta venni, mert így lesz olcsóbb.
A másik alternatíva, az a SUICA nevezetű kártya, ami lényegében készpénz kiváltó opció. Tölt az ember rá pénzt, és használhatja a tömegközlekedésen (minden társaság minden járatára érvényes), csupán be és kiszálláskor kell csippantani. Ekkor a megtett távnak megfelelő összeget levonja a kártyáról. Emellett akár boltban, illetve minden SUICA elfogadóhelyen lehet vele fizetni. Erre viszont nincs semmilyen kedvezmény... ahogy úgy általában sehol sincs itt az országban. Ha egy darab valami 100 jen, akkor az öt darab 500 jen. Itt nem szokás kedvezményt adni.
Itt Asakusában éppen valami nagy vallási ünnepség van, már két napja. A 2x3 sávos utakat úgy lezárták, ahogy van. Egyen ruhába öltözött emberek egy hordozható szentélyt emelgetnek a válluk fölött, ami persze nem kicsi, legalább 30-40 ember kell hozzá. És persze a tömegből mindenki mehet segíteni cipelni. Emellé dobolnak, sípolnak, heje-hujáznak, meg kiabálnak. Ez megy tegnap reggel óta, a környék különböző utcáiban. Reggeli közben éppen a hostel ajtaja előtt haladt el a tömeg, így gyorsan csináltunk - ismét - pár képet és videót.
Na szóval elmetróztunk Ueno állomásig. Hát, itt teljesen más kép fogadott mint a többi helyen. Itt már nincs olyan tisztaság, sok a csöves, iszonyat a tömeg. Mivel szörnyen fáradtak voltunk, így kicsit lassabbra vettük a figurát.
A metróból kifelé jövet pont a AMEYAYOKOCHO nevű utcapiacba botlottunk. Kb. Olyan mint a józsefvárosi piac, csak mondjuk fél nyócker méretű. Még az árak is ugyanazok mint nálunk, csak persze nem Ft, hanem jen van kiírva, így minden 3x annyiba kerül mint otthon. De sebaj. Van minden, patika (!), halas, cipős, kabátos, táskás, kendős, zöldséges minden.
Sétáltunk az Ueno parkban, találkoztunk egy japán íróval, aki rögtön tudta hol is van az a Budapest, sőt elmesélte, hogy, amikor még Észak-Koreában élt az '56-os szabadságharcosoknak gyűjtöttek/küldtek pénzt. Beszélgettünk egy kicsit a világnézeteinkről, majd kaptunk tőle egy kis verses füzetkét.
Ezután elmentünk a természettudományi múzeumba. Ezt sikerült körbejárnunk pár óra alatt. A végére már olyan fáradtak voltunk, hogy elindultunk haza.
Az ebédünket kivételesen egy kínai étteremben ejtettük meg, ez sem olynan volt viszont mint az otthoniak.
A vacsoránkat és a holnapi reggelinket ismét a Family Martban (CBA-nak megfeltethető bolt) vettük meg. Ahhoz képest, hogy előre csomagolt kajákról van szó, frissek és finomak és nem utolsó sorban nem horribilis az áruk, így kb. 600-800 Yen-be kerül egy vacsoránk.
Fényképet most sem teszünk fel. 1. nem csináltunk sokat, 2 fáradtak vagyunk, és ma megpróbáljuk rendesen kialudni magunkat.
Puszi mindenkinek.
2 komment
Reggel még egy gyorsat fürödtünk az Onsenben Ito-ban, majd útnak indultunk Kamakurába.
Persze több átszállással tudtuk csak megközelíteni a szállást. Ofunában éppen vergődtünk, hogyan is tudnánk mi jegyet venni a monorailre (függővasút - villamos helyett), mikor egy idős néni teljesen érthető angolsággal megtanította használni az egyébként nem olyan bonyolult automatát. Megvettük a jegyeket, majd beszélgettünk a nénivel, meg a férjével. Kiderült nagyon is tudják mi az a Magyarország. Kiderült, hogy ismerik Budapestet, Szegedet, és egyébként zenei (gondolom komolyzenei) újságíróként beutazták a világot. Még előadásokat is soroltak, de gondolom mi akkor még nem is éltünk mikor ezek mentek, így nem emlékezhetünk rájuk. A néni meg is adta volna a telefonszámát, hogy ha bármi gond lenne, nyugodtan hívjuk fel, és örömmel segít (na ez az igazi vendégszeretet, és segítő akarat).
Eme szállásunkat nem volt sok idő megtalálni, mert az egyik bolt parkolójában egy srác leszólított minket, hogy nem-e a Kamakura Guesthouse-t keresünk. Mondtuk, hogy de igen.
A patak túlpartjra mutat egy, hogy ott van, egy műemlék kategóriába sorolható épület. Szuper!
Bejelentkeztünk. Mint kiderült, ezt a hely is magán szállás, egy baráti társaság üzemelteti. Egytől egyig fiatalok. Ez egy olyan hely volt, ahol fiúk és lányok külön termekben alszanak, legfeljebb 7-en. Letettük a cuccainkat, majd rögtön nekivágtunk, hogy felkeressük Enoshimát. Vissza a monorailhez, majd egy kis séta, és... közben megpillantottuk a tengert. És itt következett az, amit nem tudtunk hova tenni. Egy csapat fiatal, bikinibe öltözött leányzó, hokimaszkot viselve táncolt valami JPop zenére, az egyik pedig láncfűrésszel hadonászott, kergette őket.
Pár képet csináltunk, majd besétáltunk a szigetre. A sziget sajnos eléggé dimbes-dombos, így a lusta turistáknak szóló mozgólépcsős útra fizettünk be (!) de még jó, mert kiderült, hogy különben nem lett volna elég időnk megnézni a kis sziget látványosságait. Volt egy csomó kisebb-nagyobb szentély, emlékhely, ezeket megnéztük. Felmentünk a világítótoronyba is, ami kicsit több mint 100 méterrel emelkedik a tenger szintje fölé... és erről jut eszembe: A tengerparti városokban, ahol jártunk, rengeteg helyen helyeztek el táblákat, ami azt mutatja, hogy az a hely a tenger szintje fölött hány méterrel van. Ugye szökőárnál nem mindegy, hogy 2,8 vagy 28,7 méteren van-e az ember.
Ezen a szigeten van egy olyan emlékhely is, ahova a szerelmesek egy lakatot helyezhetnek el egy keritésen. Jó, igen, szegeden is van egy ilyen, de ez mégis csak szebb és jobb és legalább messze is van. Mi is felraktuk a miénket, egy darabig - a következő korlát cseréig legalábbis ott fog maradni(látszott, hogy néha lecerélik)
A szállásra visszaérve Diego (az egyik lakótárs, amúgy guatemala-i) vacsorát főzött mindenkinek. Megvacsoráztunk, iszogattunk, jó sokat beszélgettünk, majd éjfél körül elmentünk aludni.
0519
Kora reggel keltünk. A reggelit Makival és a barátnőjével fogyasztottuk (a nevére sajnos nem emlékszünk). Apuékkal reggel tudtunk egy kicsit skypolni. A csajokat be is mutattuk nekik, aranyosak voltak.
Összepakoltunk. Mivel csak a szakács srác volt éppen "szolgálatban", így tőle kértünk tanácsot, hova is menjünk, mit is nézzünk meg feltétlenül. A papírunkon lévő tizen-sok látványosságot leredukálta nekünk 5-re. Kibéreltünk két bringát, és nekivágtunk Kamakurának.
Megnéztük az Engaku-ji, Meigetsu-in, Kenchö-ji templomokat, valamint a Tsurugadka hachiman-gü szentéjt, és Daibutsu-t, a hatalmas Buddha szobrot.
Leírni egyiket sem tudjuk, majd beszélnek a képek és videók.
A mai ebéd alkalmával kijött a teraszra az egyik csuparánc szakácsnéni, és hozott nekünk egy Kamakura térképet. Bár angolul nem beszélt, de bemutatta, hogy milyen jó. Mivel tényleg szuper, így azt használtuk.....Így Kamakura lett az a város, amiről elmondhatjuk, hogy kérni sem kellett, alapjáraton is mindenki rögtön segített :)
Buddha után visszamentünk a szállásra, és elindultunk Tokyo felé. A vonat természetesen zsúfolásig tele volt, de szerencsésen megérkeztünk.
Amikor kimondom azt hogy Tokyo, mindenki álljon meg egy percre!
Leírhatatlan. Ennyi embert, ennyi rohanó, siető embert, a másodpercenként induló vonatokat soha nem láttam még. Felfoghatatlan Shinjuku állomás! 7 emeletnyi hangyaboly! Szerintem kell még 1-2 nap mire átlátjuk a helyzetet(reméljük csak annyi lesz)
A jelenlegi szállásunk lesz még 2 hétig az otthonunk, vége az állandó kipakol-bepakol-utazik körnek. A szoba elég apró, egy tisztességes franciaágy sem férne el benne, így emeletes ágyunk van :)
Már megvolt a vacsi is (édes-ropogós tésztabundás virsli pálcikán, nem igazán japán, de ilyen is kell néha) éppen a szobában rendezkedünk... már amennyire lehet.
Sajnos képekkel most nem tudunk szolgálni, inkább megyünk alszunk, mert azért fárasztó volt ez az egy hét utazgatás.
Vigyázzatok magatokra úgy ahogy mint mi! :)
Puszilunk mindnnyiótokat!
2 komment
A mai felfedezésünk, hogy itt finom a grapefruit! Nem olyan vacak savanyú/keserű mint otthon. Itt ÉDES!!!
És csak ~300 Ft daradja ~600-700 Ft/db-os almával ellentétben. Arra gondoltunk küldünk haza egy konténerrel.
Azt elfelejtettük említeni tegnap este, hogy itt a hostelben van egy jó kis Onsen. Nincs is zuhanyzó az épületben. Az Onsen lényegében a tradícionális japán fürdő. Külön férfi és női szakaszai vannak. Az ember egy kis sámlin ülve lecsutakolja magát, majd mezítelenül beül egy forróvizű medencébe egyedül/sokadmagával, mikor hányan vannak.
Ma már Itóban, az Izu félszigeten, egy köpésnyire a tengerparttól ébredtünk.
Egy gyors reggeli után ismét vonatra szálltunk, elindultunk Hakonéba. Előbb vissza Atami, majd Odawara, majd egy csodálatos vonatozás utazás után Hakone-Yumoto. Ez a vonatozás hihetetlen fantasztikus volt. Egyrészt több száz méterrel vitt a tenger szintje fölé, másrészt a csodálatos kilátás. Innen siklóval (cable car - ha valaki be akarja azonosítani) újabb pár száz méter, majd a végén kabinos libegővel a legmagasabb helyre. Az utazás kezdetén a tenger szintjén pokoli hőségből indultunk, majd a tetőn alig tizen pár fok és viharos szél várt ránk, 1050 méter magasan. Az út olyan 2 órát vett igénybe.
Az első hely amit meglátogattunk Owakudani nem a hegytetőn volt, hanem kicsivel lejebb. Itt valami bánya is van, illetve szörnyen büdös kénforrások. Aki szagolt már ilyet, az tudja, hogy mennyire durva. Egy buszba vagy összezárva 40 dokkmunkással, akik már egy hete káposztát esznek irgalmatlan mennyiségben, és mindegyik többnapos főtt tojást bontogat. Na ennek a 10x-ese. Iszonyat büdös!
Helyi specialitás, hogy a vulkánból feltörő forró levegővel forralnak egy kis tavat, abban pedig tucatszám főzik a tojásokat, majd a korom fekete megfőtt csemegét jó pénzért árulják. 5 db tojás 500 jen, vagyis egy tojás uszkve 300 Ft. De finom. :)
Csináltunk videót is. A legenda szerint, ahány ilyen fekete tojást efogyasztasz, annyiszor 7 évvel fogsz tovább élni. :) (hurrá, még mi is lehetünk nyugdíjasok)
Ezután lelibegőztünk a 740 méter magasan fekvő Ashi tóhoz, amin áthajókáztunk. Megnéztük Motohakone nevezetességeit, majd egy félelmetes szerpentinen visszabuszoztunk Odawarába, itt megebédeltünk, du. 5 körül (este 9-kor vacsiztunk), és lényegében jöttünk is haza.
Holnap átköltözünk a következő szálláshelyünkre, Kamakurába.
Mai érdekesség, valami ehető cucc, de hogy sajt, vagy mi egyéb, fogalmunk sincs.
2 komment
A tegnapi nap szinte végig esett az eső. Sajnos ernyőt nem vittünk, azt hittük elég lesz az esőkabát. A hostel tulaja is mondta, hogy vigyük csak el, illetve boltokban is láttunk, kb. 200 Ft-nak megfelelő jenért. Nem, nekünk mindenképp meg kellett ázni, így jártunk.
Tegnapra már vettünk busz bérletet. A japánok még a buszozást is fordítva csinálják. Hátul szállnak fel, és elöl szállnak le. A jegy árát apróban kell bedobni leszállásnál, vagy a napi bérletet bedugni az automatába. Aranyos, mikor 8 idős ember szépen tölti bele a 220 jenes fuvardíjat 5-10es címletekben.
Voltunk az arany pavilonnál (Kinkakuji), és annak a gyönyörű kertjében dimbes-dombos mohaszőnyeggel borított kertjéban, igaz a szakadó esőben, de gyönyörű volt.
Következőleg az ezüst pavilont (Ginkakuji) néztük meg, itt áztunk meg teljesen, de megérte, mert ez is gyönyörű volt.
Estére elállt az eső, így eldöntöttük, hogy elmengyünk Shijo dori bevásárló utcába nézelődni. (A dori egyébként utcát jelent)
Sokmindent nem vettünk, mert ez kb a helyi váci utca, és irgalmatlan összegek szerepeltek az árcédulákon.
Tényleg igaz az, hogy majdnem minden étterem kirakatában kint vannak a műanyag ételek is.
Általában azt szoktuk csinálni, hogy reggelire többet eszünk mint itthon, ezután pedig kétszer ebédelünk. Először egy levest (tele tésztával, meg egyéb ismeretlen dolgokkal), majd később egy tartalmasabb főfogás (1-2 órával később). A tegnapi vacsoránkat egyébként pont ebben a váci utca melletti kis sikátoros forgatagban ettük.
Ahhoz képest nem is olyan horribilis áron. Egy nagy adag leves (amivel tényleg jól lehet lakni) olyan 4-600 jen, egy főétel/menü olyan 700-1000 jen. Sör is van, nem is rosz választékkal. Viszont olyan, mintha egységárasítva lennének a sörök, mert a Dark Asahi mindenhol 284 jen. (szorozzatok: 2,7-tel)
Próbálunk édességeket is, de "sajnos" egyiknek sincs olyan íze mint amit megszoktunk, találtunk olyat is mint a magyar képviselőfánk, csak zöldteás krémmel. Na az, piszok jó volt. :D
Egyébként nem éhezünk! Mint írtam 4-szer eszünk egy nap :)
Vacsi után végülis pont lekéstük az utolsó buszt (22:04-kor indult) így hát hazáig gyalogoltunk.
Ja, a másik valós dolog. A japánok játékszenvedélye. 3 perces séta alatt sikerült belebotlanunk 5 Pachinko terembe. Ez olyan mint az amerikából ismerhető félkarú rabló, csak bomgokat kell nyomogatni. A termek jellegzetessége, hogy üvölt a japán pop, és mikor 150-200 ember csapkodja a gépet, az meg kerreg, csattog és kattog, iszonyat hangos. csináltunk egyébként videót is róla.
Amiért sajnos nem tudtunk újabb posztot írni, az annak az oka, hogy megjött a rossz idő, ami sajnos elrontja a WIFI jelet (?!). Értem én, de japánban???
Nagyon komoly egyébként, hogy nagyon sok bolt este 8-9ig, de van, hogy tovább is nyitva van.
Szóval hazaértünk. Tegnap már lényegében összepakoltunk, hogy a ma reggeli indulás problémamentes legyen.
A házigazdáink - egy fiatal pár, akiknek van egy pár hónapos babájuk, vezetik a saját hostelüket. Habár törik az angolt, az igyekezetük és a japán vendégyszeretet ugye kárpotolja ezt a hiányosságukat. Kapunk ingyen térképeket, ingyenes időjárás előrejelzést, felhívják a pályaudvart pontos információért, szóval mindent megtettek értünk, ami egy szállásadó megtehet, nagyon jó fejek. Vittünk neki ajándékképp valami magyar dolgot :) dunakavicsot, amin teljesen ledöbbentek. :)
Könnyes búcsút vettünk. Egy utolsó fotó, és indultunk is a mai útra.
Ma már inkább metróztunk.
A tegnapi eső miatt mára tették az Aoi Matsuri fesztivált. Valami látványosabbra számítottunk, de sebaj, megnéztük a Kyotói császári palotát ha már, ott volt a fesztivál. Megnétük Kyoto-t a 100m magas kilátotoronyból, majd a pályaudvaron megebédeltünk (a bőrönd volt az asztal a kis műanyag dobozkából, pálcikával), miközben rohangáltak az emberek körülöttünk.
Most éppen az Atamiba tartó Shinkansenen ülünk. Ott még átszállunk Ito-ba menő vonatunkra. Ott fogunk aludni 2 éjszakát.
A szállásunk nagyon jó Ito-ban, 100 évesnél is több, 3 emeletes faépület. Ito egy 60ezer lelket számláló kisváros a tengerparton. Nem túl messze a Fuji-tól.
A vacsoránkat egy hangulatos helyi kis étteremben töltöttük, anyuka felszolgált apuka pedig a konyhában serénykedett. Ha az ÁNTSZ meglátogatta volna a helyet bezárta volna mint a sicc :) nyers halak egymás hegyén hátán, nincs külön férfi és női mosdó...stb.
És egy pár vicces dolog japánból, ami otthon nincs:
Egy kocka csokiért kiszámolhatod mennyit kell lépcsőzni :)
Amíg anyuci pisil a gyerek nem szökik meg :)
3 komment
Konnichiwa
Túlvagyunk a mai napon is. Pokoli meleg volt egész nap, szépen meg is pirultunk. Az eső bőven sötétedés után ért minket, akkor is csak csöpörgött.
Node ami Titeket érdekelhet.
Kora reggel keltünk, fél 8kor már bringára pattantunk, és elindultunk körülnézni. A bringa egyébként érdekes volt, mert mindkét fék hatásfoka elég gyenge volt, másfelől állandóan nyikorogtak. Ez azért volt probléma, mert elég sokszor jöttünk lejtőn lefelé.
Egyébként cuki, az összecsukható csepel bringára hajaz.
Neveket ne kérdezzetek, de rengeteg budhista és taoista templomban és kertben jártunk. Persze mindegyik több száz éves. Az egyikben összefutottunk egy sereg iskolással. Pár bátrabb csoport - gondolom angol órai házifeladatként - megszólított, és feltett pár kérdést, majd kértek velünk közös fotót. Vicces volt :D
----------------------------------------------------------
Akit érdekel leírom pontosan miket láttunk:
Maruyama parkot, benne a Chorakuji Temple-t
Yasaka pagodát
Kiyomizu-dera Temple, mellettea szerelem istenének a szentélye Jishu-jinja Shrine
Yasaka-jinja Shrine
San-mon Gate-en átmentünk és megnéztük a Chion-in és a Shoren-in Temple-t
Gion (Gésákkal tömött) kerületébe mentünk este felé, itt láttuk (igaz csak kívülről) a Gion Corener-t, ahol a Maiko-k (gésa tanoncok) szoktak táncos-színházos előadásokat tartani, majd a Kenniji Temple-t is megnéztük, igaz csak kívülről.
Majd elmentünk egy kicsit meszebb Konchi-in, Nazen-in, Suiro-kaku és Nazenji Temple-t megnéztük ezek, mind egy nagy parkban vannak szép kertekkel körülvéve.
Hazafele belefutotttunk még a Heian-jingu Shrine-ba, sajnos már ők is pont zártak, úgyhogy csak pár kép készült kívülről.
Este pedig a Shijo-dori ill. Karasuma-dori (bevásárló-szórakozó negyed) környékén megnéztük az éjszakai Kyoto-t.
---------------------------------------------------------
Ma kétszer is ebédeltünk. Egyszer az egyik templomnál, másodjára pedig egy patak partján lábatlógatva, miközben a kis cuki, rikító színű és japán iskoláslány hangon beszélő kukás autó nyüzsgött körülöttünk. Láttunk hihetetlen méretű épületeket, soha nem látott állatokat, növényeket, rengeteg gésát (sajna kép nem készült még róluk, mert állítólag nem illik fotózni őket).
Délután megáltunk bringával az egyik nagyobb utcán. Olyan mint a körút, csak sokkal zsúfoltabb, és tele van színes, villogós reklámokkal. Bementünk egy DM szerűségbe. Csili-vili, rózsaszín, csipkés, minden van, de semmiről nem tudja az ember micsoda, mert krix-krax az egész.
A mai vacsora a helyi mekiben ejtődött, Teriyaki csirkeburger és rákburger formájában. Cuki manga baba vette fel a rendelést. Desszertnek volt zöldteás és fekete szezámmagos fagyi (!).
A szobánk kb 5 nm. Az új szoba szomszédaink 4 maláj fiatal. Nekik Kyoto olyan, mint nekünk a Balaton.
Mai furcsaság:
A japán elektromos hálózat olyan, mint az írás, európai ember számára kibogozhatatlan.
lsd. a képen.
1 komment
No, hát üdvözlet.
Mindenki fellélegezhet, sikeresen megérkeztünk. Párizsban ugyan neccesen, de elértük a csatlakozást.
Az Airbus 380as egyszerűen istenkirály. Borzalmasan nagy dög. Ahogy eltűnik benne az 580+ ember, nem is hinné az ember, hogy valaha is repülni fog. Ennek ellenére gyönyörűen repül, alig érezni a turbulenciát.
Csukott ablakok mellett repültünk, hogy aki szeretne, tudjon aludni. A japán utasok még felszállás előtt elaludtak, illetve amint a gép elkezdett landolni, mindenkinek lekókadt a feje. Ami a legpoénosabb, hogy mindenkinek volt egy saját kis monitora. Tartozik hozzá egy kontroller is. Lehet filmeket nézni, játszani, rádióthallgatni, és ami a legpoénosabb, még telefonálni is lehet. Persze jó sok pénzért, de mivel az ember nem sűrűn telefonál repülőről, mindenképpen érdekes.
Probléma nélkül megérkeztünk Japánba.
Sikeresen végigáltuk az útlevél ellenőrzést (fotó+ujjlenyomat), majd a vasútbérlet kiváltását. Ezek összesen vagy másfél órát vettek igénybe. Az első vicces élményünk már a reptéren megesett. Vettem innivalót, mert azért mégiscsak inni kell valamit. Latin karakterek nem szerepeltek a csomagoláson, de jól nézett ki. Mint kiderült, pirított rizs ízű tea volt benne. Borzalmas volt. Aztán Móni is mellényúlt, mert Ő pedig 100% krix-kraxos teát vett, ami majdnem ugyanilyen bűnrossz volt. Aztán vettünk rikító zöldet, na az már finom lett.
A Narita Expressz elvitt tokióba, ahol átszáltunk a gyorsvasútra, ami aztán 2,5 óra alatt elhozott Kyotóba.
Minden annyira fura. Baloldali a közlekedés, hatalmasak az épületek, és mindenki dolgozik. Mindenkinek van valami apró kis munkája. Az utcák tele vannak automatákkal. Teljesen más fajta növények nőnek a földeken, más fajta fák alkotnak erdőket. Teljesen más módon építenek házakat, más színeket használnak építkezésnél.
A közlekedést borzasztóan komolyan veszik. Minden tiszta és pontos, de legfőképp halk. A vonaton nem kell kiabálni, mert normál beszédhangon is megértik egymást az emberek. A legtöbb helyen minden angolul is ki van írva, sajnos ahol nem, ott lehetetlenség kiigazodni. A Shinkanzen meg egyenesen félelmetes. Csináltunk videókat milyen gyorsan megy... követhetetlen a táj.
A szállásunkat sajnos nagyon nehezen találtuk meg. 3 óra után feladtuk, és a végén taxival mentünk. Mentégünkre szolgáljon, hogy nem minden utcának van neve, és nem minden utcát jelölnek a térképet. Például a térkép szerint 3 utcát kellett mennünk, na ebből lett 11. Kis sikátorok mindenhol. A taxi pedig alapdíjon hozott el, mert már nem volt messze. A szállás eddig jó. 100 évesnél picit öregebb az épület, és a falak is papírból vannak.
Egyelőre ennyi. Így most kicsivel több mint 30 óra nem alvás után (persze a repülőn nem tudtunk aludni) zárjuk sorainkat, megyünk aludni.
1 komment
Sziasztok!
Maholnap, vagyis se nem ma, nem is holnap, de szombaton indulunk. Hamar eltelt ez a pár hónap, én is alig hiszem el, hogy most nem jött közbe semmi.
Gondoltam írok egy blogot, amit mindenki láthat. Mindenki tudni fogja, hogy jól vagyunk-e, meg tudunk küldeni képeket is.
Amit fontos tudni, hogy telefonálni nem lesz lehetőség, mert kint teljesen másfajta hálózat üzemel, az európai telefonok teljesen használhatatlanok. Ha nagyon fontos, írjatok emailt.
Skype elvileg lesz a laptopon, de a 7 órás időeltolódás miatt nem valószínű, hogy lesz rá mód.
Emailt nézek, feltéve ha internet közelben leszek. Bár ha jól tudom mindegyik szállásunkon van free wifi.
Utolsó kommentek