Sziasztok!
Tegnap este azon gondolkodtunk, hogy hogy a csudába fogunk visszaszokni késsel villával való étkezésre. Itt már lassan 2 hete csak pálcikával eszünk, és nincs vele semmi gond. Aztán eszünkbe jutott, hogy otthon mit tudnánk, és mit nem tudnánk pálcikával enni. A tökfőzelék, meg úgy általában a főzelékek neccesek lennének, illetve mindent már a konyhában fel kellene aprítani, hogy ne kelljen kés az étkezéshez.
Egyébként itteni kajáldában láttunk milánói spagettit is, de ilyenkor általában mindig világos póló van rajtam, és pálcikával igencsak fröcskölne. :)
Na de térjünk rá a mai napra.
Reggel már egy kicsit nehezen keltünk a késői fekvés miatt, de ez van.
Ma reggel vettünk egy kétnapos kedvezményes bérletet, amivel majd Nikkóba megyünk el jövő hét hétfőn vagy kedden, majd az időjárás eldönti. Ebben benne van a vonatjegy (oda-vissza), az összes helyi busz, és a belépők.
Ma napijegyet vettünk a metrókra, elmetróztunk Mita állomásig, majd megnéztük a
NEC Supertowert. 20 perc metrózás 5 fotóért:), de kipipálva.
Ezután elindultunk egy kis tízórai után (fene a napi 5x étkezésbe). Vettünk zöld és rózsaszín fánkot, érdekes ízű/alakú zöldteás kekszet (isteni finom egyébként!). Mikor kiértünk a boltból elkezdett cseperegni az eső, ami aztán kora estig csepergett is. Az esernyőt előbogarászva bementünk a Shiba-koen parkba. Itt egy terebélyes fa esőmentes árnyékában megettük a rögtönzött uzsonnánkat. Körbefotóztuk a park gyönyörű rózsakertjét, és kívülről megcsodáltuk a Zozo-ji templomot.
Ezután felgyalogoltunk a
Tokyo Towerhez. Aki nem tudná, ez a torony majdnem pont úgy néz ki, mint a párizsi Eiffel torony, csak kicsit magasabb, és narancs-fehér színezésű. Két kilátója is van. Az egyik 150 méteren, míg a másik 250 méteren van. Sajnos a kissé borús és párás idő miatt nem születtek olyan jó képek, de azért nem panaszkodunk. Az alsó szinten voltak "lenéző" ablakok. Ezek erős plexi nyílások, amikre alul-felül fém merevítő rácsozatot erősítettek. Az egyik nagyobbra ráguggoltam (fotó is van róla). Ésszel tudom, hogy nem eshetek ki, de reflexeim szerint azért igen félelmetes volt.
Nem messze a toronytól találtunk egy japán gyorséttermet, és ott ebédeltünk egy jót (nem hamburgeres, hanem tipikus japán kajás gyorsétterem).
Következő úticél, a tűzoltó múzeum. Ez egy jelenleg is üzemelő tőzoltóság épületében kapott helyet. Az Edo korszaktól(1600-1867) kiindulva a mai modern tűzoltási eszközökig nagyon sok mindent bemutattak, igaz nem túl nagy helyszínen, de tipikus japán módra! :D
Voltak rohamkocsik, létrás autók, leselejtezett helikopter, amibe be lehetett mászni, fotózkodni. Voltak különböző tárgyak, amiket meg lehetett emelni, milyen nehezek (hidraulikus vágó, locsoló pisztoly stb). Persze a gyerekeknek volt kisméretű tűzoltókabát és sisak (Móni méretére is). A legjobb, hogy ez egy teljesen ingyenes múzeum.
Utána visszamentünk Ueno állomásra, és kicsit szisztematikusabban körbenéztünk megint. Vacsorázni is itt vacsoráztunk. Sikerült igazán baráti időpontban hazaérnünk :)
Lejebb pár kép a mai napról, igaz borús volt az idő, de mi nem vesztettük el a jókedvünket :)
Holnapra jó időt mondanak így valószínűleg a Yoyogi parkban fojuk kezdeni a napot, majd Shibuya bevásárló utcáin zárjuk azt.
Pusza!
Szabi&Móni
Utóirat:
A képek kissé nehézkes beillesztése miatt inkább az egyszerűbb linkeknél maradunk. Vagyis lesz KÉP1-2 és a többi. Ezekre kattintva tudjátok majd megnézni őket. Nem tudom miért ilyen bonyolult, de ez van.
hkari 2012.05.25. 20:52:29
fogtok készülni a legváratlanabb helyen és
idöben.Elég lesz a pénzetek?
Itthon minden oké, készülünk a keresztelöre.
Sok pusza,vigyázzatok magatokra:Anya Apa.