A mai nap gondoltuk egy kicsit dőzsizünk, addig alszunk ameddig tudunk, jól kipihenjük magunkat. Sajnos ez nem jött össze, mert vasárnap ide vagy oda, itt élnek emberek, akiknek más terveik vannak, és reggel hétkor nekik muszáj hajat szárítani. Ennek ellenére 9ig döglöttünk, és zenét hallgattunk.
Szépen lassan megreggeliztünk, közben kimosott a mosógép, teregettünk és elindultunk sopingolni, ismételten Shibuyába. Ma piszok meleg volt, felhő alig, szerencsére a szél szinte egész nap kellemesen fújt.
A mai napot nem tudjuk leírni, mert mászkáltunk és nézelődtünk, láttunk sok szépet, jót de leginkább drágát. Móni kapott még egy cipőt, én pedig két aranyos pólót vettem.
A mai ebéd érdekes volt. Egy 7eleven boltban vettünk dobozos kaját, amit megmelegítettek nekünk, és erre a célra kialakított kis asztalos székes részen elfogyasztottunk. Ma fekete póló volt rajtam, így végre bepróbálkoztam egy milánóival... pálcikával. Gyorsabban végeztem mint villával :D! Szerintem átállunk pálcikára.
Sikerült felállítanunk a mai negatív fotózkodós rekordot. 28 kép és 1 videó.
Íme a gyöngyszemek
Mai ebédünk
KATT IDE
A japánok robogómániája. Minnél nagyobb, annál szebb. Így jöttek létre ezek a hatalmas monstrumok.
KATT IDE
Lökött gazdik cuki kutyái
KATT IDE
Móni cuki cipői
KATT IDE
Bónusz videó, első nap a Shinkansen gyorsvonatunk beérkezik az állomásra
KATT IDE
Bónusz videó 2
Az elsuhanó táj.
Te figyufigyu ezt nézd meg... á, már mindegy, már nem látszik. (és nem zörög, nem ráz, nincs TADA-TADA, csak siklik csendben)
KATT IDE
Bónusz videó 3
Mikor a libegővel kiértünk a kénforrásokhoz. Szédítő a látvány. A csúnya szavakért elnézést.
KATT IDE
Thirstybear 2012.05.27. 17:12:40
Puzs;
Apu
hkari 2012.05.29. 09:29:45
Ügyesen használjátok ki a hátralevő időt.
Majd írjátok meg, hogy kb. hány órakor érkeztek.
Sokszor puszilunk: Anya Apa.