Mindenki fellélegezhet, sikeresen megérkeztünk. Párizsban ugyan neccesen, de elértük a csatlakozást.

Az Airbus 380as egyszerűen istenkirály. Borzalmasan nagy dög. Ahogy eltűnik benne az 580+ ember, nem is hinné az ember, hogy valaha is repülni fog. Ennek ellenére gyönyörűen repül, alig érezni a turbulenciát.

 

Csukott ablakok mellett repültünk, hogy aki szeretne, tudjon aludni. A japán utasok még felszállás előtt elaludtak, illetve amint a gép elkezdett landolni, mindenkinek lekókadt a feje. Ami a legpoénosabb, hogy mindenkinek volt egy saját kis monitora. Tartozik hozzá egy kontroller is. Lehet filmeket nézni, játszani, rádióthallgatni, és ami a legpoénosabb, még telefonálni is lehet. Persze jó sok pénzért, de mivel az ember nem sűrűn telefonál repülőről, mindenképpen érdekes.

 

 

Probléma nélkül megérkeztünk Japánba.

Sikeresen végigáltuk az útlevél ellenőrzést (fotó+ujjlenyomat), majd a vasútbérlet kiváltását. Ezek összesen vagy másfél órát vettek igénybe. Az első vicces élményünk már a reptéren megesett. Vettem innivalót, mert azért mégiscsak inni kell valamit. Latin karakterek nem szerepeltek a csomagoláson, de jól nézett ki. Mint kiderült, pirított rizs ízű tea volt benne. Borzalmas volt. Aztán Móni is mellényúlt, mert Ő pedig 100% krix-kraxos teát vett, ami majdnem ugyanilyen bűnrossz volt. Aztán vettünk rikító zöldet, na az már finom lett.

 

 

A Narita Expressz elvitt tokióba, ahol átszáltunk a gyorsvasútra, ami aztán 2,5 óra alatt elhozott Kyotóba.

 

 

Minden annyira fura. Baloldali a közlekedés, hatalmasak az épületek, és mindenki dolgozik. Mindenkinek van valami apró kis munkája. Az utcák tele vannak automatákkal. Teljesen más fajta növények nőnek a földeken, más fajta fák alkotnak erdőket. Teljesen más módon építenek házakat, más színeket használnak építkezésnél.

A közlekedést borzasztóan komolyan veszik. Minden tiszta és pontos, de legfőképp halk. A vonaton nem kell kiabálni, mert normál beszédhangon is megértik egymást az emberek. A legtöbb helyen minden angolul is ki van írva, sajnos ahol nem, ott lehetetlenség kiigazodni. A Shinkanzen meg egyenesen félelmetes. Csináltunk videókat milyen gyorsan megy... követhetetlen a táj.

 

A szállásunkat sajnos nagyon nehezen találtuk meg. 3 óra után feladtuk, és a végén taxival mentünk. Mentégünkre szolgáljon, hogy nem minden utcának van neve, és nem minden utcát jelölnek a térképet. Például a térkép szerint 3 utcát kellett mennünk, na ebből lett 11. Kis sikátorok mindenhol. A taxi pedig alapdíjon hozott el, mert már nem volt messze. A szállás eddig jó. 100 évesnél picit öregebb az épület, és a falak is papírból vannak.

Egyelőre ennyi. Így most kicsivel több mint 30 óra nem alvás után (persze a repülőn nem tudtunk aludni) zárjuk sorainkat, megyünk aludni.